Gyászportál (Emlékfal - Gősi Zoltán)
Születési idő:
1974 07 24
Életet mentett - és belehalt:
2000 07 29
„A delfinek őrzi az álmát …
Varázslatosan szépnek ígérkezett ez a nyár. Szerelemmel, szemet és lelket gyönyörködtető, mesés tájakkal. Korfu és a görög tengerpart titkokat rejtett, a hófehér sziklák is a szerelemről meséltek. Nem számított az idő, a hullámok csapódása. A legridegebbnek tűnő szirt is megszelídült a lábuk alatt. Boldogok voltak itt. Emike és Zoli amolyan előzetes nászútjuk legutolsó napján is sétálni indult. Újra kellett hogy lássák a csodát: a haragvó tengert, a morajló óriást. Kéz a kézben gyanútlanul lépkedtek a parton. A naptár szombatot mutatott. Zoli szorítása csak a bajba jutott ember láttán engedett. Vergődni látta a tengerben olyan rémült arccal, mint aki tudja: mindjárt odaveszik. Nem tétovázott: a meredek partról a mélybe ereszkedett. A hullámok egyre magasabbra csaptak. Nem törődött ezzel, csak a másikra gondolt, hogy a fuldoklót menekítse, amíg nem késő. Ultramarinkékre váltott az ég. Már kétemeletnyi hullámok cikáztak. Zoli tisztában volt vele, hogy itt fürdeni is tilos. De életet menteni? Az kötelező! Legalábbis a szíve-lelke ezt diktálta. Emike, a menyaszonya kétségbeesetten várta a parton, hogy előbukkanjon. Kereste a szemét. Reménykedett az erejében, akaratában, abban, hogy vőlegénye kiváló úszó. Egy hatalmas hullám hátán látta utoljára, – az ragadta el. A huszonhat éves győri Gősi Zoltán emberfeletti küzdelemben mentett ki egy felelőtlen fürdőzőt a jón sziget híres Canal d'Amour oldalán. A fuldokló segítségére siető másik embernek szintén sikerült időben kimenekülnie, ám Zolit elragadta a tenger. Remegő gyertyafény és rengeteg családi kép mellett kértük a szülőket: beszéljenek a fiúkról, mindarról, amit a görög lapok önfeláldozásként és hősi tettként említenek. – Szombaton este hét órakor értesültünk a délután történt tragédiáról – töri meg a csendet Gősi Ferenc, Zoli édesapja. – Tudtuk, azonnal oda kell mennünk, meg kell őt keresnünk. Több tucat telefon, üzenetváltás után másnap reggel Orsi lányommal együtt már a Pannon Air Lines gépén ültünk. – Kimondhatatlan féltéssel engedtem útnak az enyéimet – így az édesanya – tudomásul kellett vennem, hogy a szigeteken szükség lehet a lányunk nyelvtudására. Orsi lányom azzal búcsúzott tőlem: „ne félj édesanyám, míg odaérünk, vigyáznak rá a delfinek.” – A repülőtéren vártak bennünket – veszi vissza a szót az édesapa. – Mondanunk sem kellett: mintha tábla lett volna a nyakunkban, – mindenki tudta, miért jövünk. A Gősi család egy emberként számíthatott Havasi Mariann, a magyar nagykövetség konzulának, Havas Tamás és Jorgos Nanakos utazási irodatulajdonosok, valamint Mayer Mónika, Wilhelm Barbara és Elena Trianoafilaki munkatársak segítségére. Wilhelm Barbara három napig szinte egyfolytában kísért bennünket. Emellett a szigeten nyaraló győriek és a görögök is minden tőlük telhetőt megtettek. A fiú már élettelen testét ugyanis a víz egy olyan öbölbe sodorta, ahol csak több órás kutatás után bukkantak rá. Őrhajók, helikopterek és a parti őrség kutatott Zoli után, ám sötétedés után abba kellett hagyni a keresést. – Másnap először a hátát pillantottam meg abban az öbölben, azután újra csak eltűnt – folytatta a megrendült apa. – Harmincnégy órányi, megfeszített kutatómunka árán végül ott feküdt a sziklán. Simogattuk a kezét és sírtunk. Hiszen érte jöttünk... Hogy hazavigyük... A család minden létező segítséget megkapott a légi- és az utazási irodától, az emberek hősként emlegetik a győri fiút, mint életmentőt. Három kilométerre az albán határtól, a Canal d'Amour oldalán virágszirmokat, koszorúkat ringat a tenger. Görögök és magyarok zarándokolnak ide, felkeresik az öblöt, ahol Gősi Zoli álmát, emlékét mindörökké őrzi a víz. (A huszonhat éves győri fiatalember holttestét hazahozták, hamvait a győri temetőben helyezték örök nyugalomra.) A tragédia helye, a sziget Canal d'Amour oldala zarándokhellyé vált, virágok, szirmok borítják a vizet.”
(Harcsás Judit Kisalföld 2000. augusztus )
***
Csillagfiú
Megint itt vagy, látlak, látlak!
Nem adlak a mennyországnak!
Ne játssz velem, ne fuss, megvagy!
Tenyeremben apró csillag,
az én kis csillagfiam vagy!
Csillagfiú, ne fuss, várlak!
Nem adlak a mennyországnak!
Maradj velem, szépen kérlek,
csillagszemű, égi herceg,
gyere vissza, kérlek téged!
Ne bújj el a felhők mögé,
az én szívem ott is meglel!
Tündérlányok hada kerget
édesanyád szíve elé,
ezüstkönnyet sírok érted!
Ha elbújsz is, megkereslek,
Csillagfiú, kicsi herceg,
Gyere, bújj meg a szívemben…
elférsz jól a tenyeremben…
gyere haza, várlak, Szentem!
Lentről is látni a napot,
láthatod, ha a hold ragyog,
s bárányfelhők dunnájába
kapaszkodnak a csillagok.
Megígérem, megláthatod!
Csillagfiú, kicsi herceg!
Ha nem jössz, én indulok!
Te akartál bújócskázni,
látod, már csillag vagyok,
fönn az égen ragyogok!
Csillagfiú, kicsi herceg,
én mindenütt veled vagyok!
Játszottál a tenyeremben,
szaladgáltál a szívemben,
elbújtál, de megvagy most!
Itt vagyok már fönn az égen,
látod? Elérem a napot!
Maradj csak itt a szívemben,
vagy bújj meg a tenyeremben,
tündérekről dúdolok.
Szeretlek, Kisfiam...!
(anyu, 2007.)
Emlékoldal - In Memoriam Gősi Zoltán
Aludj, kisfiam...!
Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
itt vagyok, Kincsem,
az édesanyád!
Eljöttem hozzád,
hogy mondjak mesét.
Rigók dalolnak,
dalt súg a szél.
Tiéd e dallam,
halld a zenét,
aludj, mint régen,
a tündérmesén.
Itt vagyok nálad,
aludj, ne félj!
Hallom, hogy kérlelsz:
Anyu, mesélj!
Csitt, csak hallgass,
a szív szava szól:
szeretlek kincsem!
Hallod valahol?
Csöndes a sírkert,
lobban a láng,
altatót dúdol
az édesanyád.
Dobban a szívem,
hallod? Álmodra vár.
Aludj, s mint régen,
álmodj csodát!
Aludj el kérlek,
ne félj, ne sírj!
Itt vagyok én is,
és ölel a sír.
Betakar óvón
a langyos föld,
szívem a széllel
együtt köszönt.
Álmosan reccsen
fönt egy faág.
Holnap is mesélek,
jó éjszakát!
(anyu, 2007)