Gősi Vali
Verseim 2009.
(Akrosztichon)-Szirmok
Hajnali fénytánc
Á lmomban egy pirkadatkor
R éten szaladgáltam,
V advirágok hajladoztak
A rany harmatárban.
L ábam körül lágyan hajló
Á rvalányhaj táncolt,
Ny omában száz tüzes pipacs
H amvas szirma lángolt.
A merre a szem ellátott,
J árták a fénytáncot.
Tavaszébredés
A ranyló ágak moccanása
R igópár násza boldog tánca
A ndalító lágy tavasz-szonáta
Ny argaló víg szél dúdolása
E reszen ácsingó fecskeraj
S árgálló bokron kis csillagmécsek
Ő rködnek szendergő ágakon
Fagyöngy-legendák
F aágon sarjadó sóhaj nyomán
A ranyló fénykönny fák sudarán.
Gy öngyfüzér-bánat lombkoronán -
Ö rökzöld életet hazudó halál.
N émán meghajló fatörzs oldalán
Gy ászcsokor, büszke magány.
F aágon sarjadó sóhaj nyomán
A ranyló fénykönny fák sudarán.
Gy öngyfüzér-bánat lombkoronán -
Ö rökzöld életet rejtő talány.
N émán meghajló fatörzs oldalán
Gy engéd ölelést vágyó magány.
A nárcisz balladája
N em láttad még soha önmagad,
Á lmod, vágyad víztükör alatt.
R iadt szempár tükörképeden,
C élod: tudni, mi a szerelem?
I gaz-e, hogy majdnem elepedsz,
S mégis önnönmagad szereted?
Z avaros folyóban párod nem leled!
Orhidea-nász
O lyanná nyílsz, mint első csók után
R iadtan rebbenő szűzleány, ki
H ófehér fátylát egy éjszakán
I llatos, rezdülő vágy nyomán
D ús selyem-ráncú baldachin
E lé, szerelmét kínálva leteszi.
A ranyló fény fakad: gyönyörű, új tavasz!
Szivárvány utasa
Í rások mesélnek legendádról,
R emény, bölcsesség, s hűség virága,
I stenek hirnöke - igaz, bátor!
Sz ivárványon utazó szép nimfa!
Bódító szépség
J átékos, bájos, rafinált lányként
Á llsz a tavaszban - rózsaszín, s kék szépség!
C élod a hódítás, de az időd véges,
I llatod csábító, kacér vagy, s negédes.
N em nyílik más virág s nincsen ilyen kényes
T öbb a kiskertemben, mely ifjú szívtől véres!
A pipacs haláltánca
P irosló fényárban élheted
I rgalomból nyert létedet.
P ajkosan hajlongó siralomtáncban
A lig rezzenő szirmaid ránca
C inkos halállal elsimul,
S írodra harmatkönny, s fény borul.
2009.
Szeretet – Szilánkok
vágyódó
(fiamhoz - a hóvirág elé)
H allgatom a csendet
Ó rák napok telnek
V ágyódó
I mámmal
R eszkető könnyű némaságban
Á tvirrasztott éjek
G ond-szőtte magánya suttogja emléked
árván
(apámhoz)
álomba bújva
könnyű ütemű dalra
szállok a fénybe
égi világod járom
halk mosolyodra vágyom
mosolyod
(Mirának)
létedért sírok
fagyott lelket lehelő
fényvillanásként
dermesztő lázálmomból
mosolyod élni ébreszt
a nő, ha anya
(Orsinak)
a nő, ki anya
csak lét-dallamot dúdol
bársonyos ajkán,
és altatódalára
gyermek s apa álmodik.
2009.
Tündérmese a falumról
(Mirának)
Azt hittem akkor én,
hogy egyetlen világ ez
a lankás völgy ölén,
dombok tenyerén bújó,
fenyvesek-ölelte táj,
s e mélyzöld, büszke fák
csípős gyantaillatát szívja
velem az egész világ - ami
nekem csupán
az a néhány kicsi ház volt,
ott a dombok oldalán,
ahol a cserfes kis patak
előlem szaladt talán,
vagy anyja - a folyó - után
viháncolt pajkosan,
míg dalolva csobogott.
Azt hittem akkor én,
hogy esténként majd mindig visszatér,
csak éhes most szegény:
folyó-anyjához fut, és tőle enni kér.
Sokáig vártam mindig ott,
ahol a csörgő kis patakkal
sok pajkos tündér is
együtt kacagott.
Csodáltam, ahogy lobogott
sötét, fénylő hajuk a víz alatt,
ahol kergetőztek velük a kis halak,
és a csillogó, arany homok
tisztára mosta táncos talpukat.
A tündérek, és a patak dala
keltette hajnalonta
a völgyben szendergő kis falut.
S a házak is tündérpaloták voltak ott,
fölöttük nádtető aranylott,
előttük mesebeli, hívó kis padok.
A szobák sem voltak nagyok,
s bár némelyiken a festék
kissé megkopott,
mindnek apró, hófehér fala
mosolygó manók
és tündérek bálterme volt, ahol
víg táncot ropott a sok bolond-vidám
tündér- és árny-manó,
éjféltől néha reggelig
- de ők csak éjszakánként éltek itt.
Nappal erdők, mezők,
s bokrok kincseit kutatta mind,
és esténként megállt az idő velük
mindig kicsit
- bár akkor talán még idő sem létezett,
- minek? Felesleges,
hiszen a tündér-emberek
varázs-szavára mindig este lett,
s dalukra megszülettek újra
a napfényes, tiszta reggelek
- akkor még így hittem ezt,
ahogy az összes, ott élő
tündér-kisgyerek.
Azóta - ha a falumban ébredek -
sokkal csendesebbek a reggelek.
Halkabban kondul a lélekharang,
és csendben, lassan halad a kis patak
folyó-anyjához - már nem szalad -
s amikor odaér,
- nem éhes ő, csak szomjas -
némán inni kér,
ott az erdők rejtekén
bújó domb alatt,
ahol - ma is hiszem -
manók és tündérek alszanak örök álmot
a suttogó,
vén fenyők alatt.
2009.
Hol jársz, Anyám?
visszarévedsz
a múlt fényébe
utad a végtelen
visszaút
ott élsz a nyüzsgő emlékekben
sorsod a múlttal
összefut ott
ahová senki
nem kísérhet
magadban bogozod
múlt-batyud
magányos mosolyú
révületben
szemeden tört fényű
tűnt borúd nyomán
a búcsú
hangtalan
csendedbe ájulsz
nem kísérsz többé
utamon
soha
soha már
lépteim fáradt
üteme
halkul
indulok
némán
nélküled
járok
féltelek
félek
hol jársz
Anyám…?
2009.
Anyák, ha sírnak
(változatok)
anyák ha sírnak
csak éj-csendben hangtalan
s könnyeik nyomán
a gyermekük mosolyán
hajnalszín virág fakad
(anyák ha sírnak
könnyeik nyomán
fényvirág fakad)
2009.