Álomtündér

(altató, Mirának)

 

Lábujjon

beoson az este…

Tündérálmodon ezüst árny szalad,

álom-csókjával még mosolyt fakaszt,

s arcodon elszunnyad

a béke.

 

Nézlek…

S amíg az álomtündér simogat, 

elfogom könnyű-varázsú mosolyodat,

és csendben feloldozásért imádkozom,

amiért e mosolyt titkon

ellopom.

 

Aludj…

s én mosolyod tovább álmodom…

Hajnalig őrzöm, és angyalarcodon

reggel az első napsugártól fényesen

hajnal-tündérek csókja  vár,

velem!

2008.

 

Kicsi másom

 

Apró lényed

fénye éltet,

azúr ég vagy,

kék igézet,

megvalósult álom,

pöttöm

boldogságom!

 

Szivárványszín

valóságod,

bársony fényű

pillantásod

mindörökre vágyom,

átöleli álmom,

édes,

kicsi másom!

 

Szemed tükre

kék, tiszta tó

kacagásod

muzsikaszó,

andalító éden,

napsugár- reményem,

csöppnyi

csillagfényem!

2008.

 

Fohász a gyermekmosolyokért

 

Ember vagy,

éld hát e létcsodát!
A kerti úton át
a fű friss illatát

érezheted,
és lépteid nyomán
a kövek halk dalát
hallhatod,

és láss,
nyisd ki jól szemed,
ne csak csodáld,
őrizd lelkedben

a színeket!

 

Szívd mélyen magadba
a lét illatát, s meglásd,

álmaid elhozzák majd

magányos éjeken
a legfényesebb csodát:

kisgyermekek ártatlan,

angyali mosolyát!

Őrizd, és vidd mindig

tovább,
s végtelen utadon
mondj e mosolyokért
néha egy csendes

imát.

2008.

 

Nem sír már a szomorúfűz

 

Erdő szélén kis folyó,

partján kicsi házikó,

kertjében egy fűzfa állt,

folyó fürdette ágát.

 

Egyedül volt, hallgatott,

széltől könnyet hullatott.

Lehajtotta bús fejét,

erről kapta a nevét.

 

Egyszer egy kis halacska

úszott épp’ el alatta.

Lehajolt a fűzfaág,

várta már a halacskát.

 

Aztán ketten éltek ott:

a kis hal táncot ropott,

a fűzfa meg nevetett,

könnyet többé nem ejtett.

 

Így esett a nagy kaland:

fűzfa könnye elapadt.

Víz tükrén a napsugár

halacskával táncot jár.

2008.

 

Jön a Mikulás

 

Fagyos hó hull, szél szalad,

szél szalad,

éhesek a madarak.

Télapó is bekopog,

szánon hoz nagy csomagot.

 

Csilingel a száncsengő,

Száncsengő,

hangos tőle az erdő.

Kis csizmácska már fénylik,

egykettőre megtelik.

 

Kerül bele mogyoró,

mogyoró,

alma, dió - csudajó!

A kismókus arra jár,

ablakon bekiabál:

 

Egy diócskát kaphatok,

kaphatok?

Éhes vagyok, adjatok!

Kiszólnak a gyerekek:

mókus, madár, egyetek!

 

Nagy pelyhekben hull a hó,

hull a hó,

mégsem fázik télapó.

Melegíti szeretet:

örülnek a gyerekek.

 

Erdőn, mezőn fut a szán,

fut a szán,

Mikulás csak kiabál:

Gyertek, gyertek, gyerekek!

Cukrot, diót vegyetek!

2008.

 

Karácsonyi álomének

Hull a hó,
suttogón
közelít karácsony.
Könnyűléptű angyal siet,
száll át a világon,
fehér varázsálom.

Köd szitál,
s a téli táj
ezüst-fehér álom,
hócsipkéből van a fátyol

a dermedt világon,
szétterül a fákon.

Himnusz száll,
tündér jár,
álmot csókol éppen
minden fagyos fenyőágra
hótündér, ki éjjel
lábbujjhegyen lépdel.

Csillag rejt
égi jelt.
Három király ébred,
betlehemi csillag útján
Jézuskához érnek.
Harang csendül, ének.

2008.

Mira és a fazék

(Igaz mese Ádvent idején

Miráról és a fazékról)

 

Nénik, bácsik, figyeljetek,

nyissátok ki fületeket!

Elmondok most - csakis nektek -

én egy olyan történetet,

ami kerek e világon

nem történt meg soha mással,

csak egy mesebeli házban -

nem mesében, valóságban! -

az én édes nagymamámmal,

meg egy rosszcsont kisleánnyal,

 

aki bizony, én vagyok,

(ameddig el nem bújok! J )

Történt, hogy egy téli esten,

a konyhán a nagyit lestem,

de a főzés unalmas volt,

a mami meg folyton morgott:

jövök rögvest, légy türelmes,

labdázunk majd, s mondok verset,

de a papa mindjárt itt lesz,

és ha éhes, tudod, mérges!

 

Ha jó leszel - ahogy végzek

a főzéssel - elmesélem,

- ahogy tegnap már ígértem -

azt a szépet, amit szeretsz…

Jézuskásat, betlehemest…

 

Kár, hogy ilyen kicsi vagyok,

nem írok még, s nem olvasok…

Mérgemben most jól elbújok,

nem találnak majd a nagyok!

No de hova…? Föl az égre?

Csillaglámpák közelébe…?

Túl messze van, s kicsit félek:

ha a lámpák majd nem égnek,

a sötétben karácsonyra hazaérek…?

Csendben tovább gondolkodtam,

a sarokba ólálkodtam, s képzeljétek,

nagy titokban a fazékba belebújtam,

szépen, lassan leguggoltam,

és ott némán meglapultam...

 

Titkomat, ha elárulod,

karácsonyig meglapulok!

2008.

 

Kérdez a gyermek

Vajon miről álmodnak a télen
az elfáradt, kis szorgos krampuszok?
Alhatnak-e tétlen, hosszan, mélyen,
ha éheznek az őzek, mókusok?

Gondolnak-e karácsonykor arra,
hogy van, ki fázik, van, ki éhezik?
S ha harang szól, karácsonyi dalra

az árvákhoz is angyal érkezik?

Nem felejt el senki sem szeretni?
- Dió csörren, alma mosolyog.
Karácsonyi tűznél melegedni
mind, ki szeret, ugyanúgy szokott.

Betlehemi csillag fénye lángol.
Könnyűléptű angyal dalol himnuszt.
Hócsipkéből van a tündérfátyol,
három király Jézuskához indul.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár sietnek,
szívük boldog, lelkük, mint a hó.
Ajándékul szeretetet visznek,
karácsonyi dal szól, ringató.

(2008.)

 

Az én bolondos születésnapom  

(unokámat én sírni majd nem hagyom,
ezzel a bolondos mesével
mindig megvigasztalom)

 

Azt gondolom,
legyen e nap
az én bolond
napom!
Ha kíváncsi vagy,
miért,
a titkomat neked,

de csak neked,
most rögtön el is árulom.
Egyszer,
egy szép májusi hajnalon
(nagyon rég volt
- az idejét pontosan
már nem tudom -
szóval, egy illatos,
régi májuson
- talán huszonkilencedike volt?
- nem tudom…)
a gólya épp’ arra járt,
ahol már réges-régen
nem lakom,
de emlékszem még,
hogy akkor, azon a
szépséges hajnalon
ez a bizonyos gólya,
(ahogy mondtam, és már
nem is kéne újra
mondanom…)
csőrével jó hangosan
bekopogott az ablakon,
és ott már vártak ám
az említett gólyára nagyon,
azon a szép,
május végi hajnalon,
vártak bizony!
Szóval, ahogy a gólya
végre bekopogott
az ablakon,
megörültek édes jó
szüleim, de nagyon!
És rögtön hajbakaptak
az apró csomagon,
(ami hófehér volt,
bizony, és hangos,
ahogyan én tudom…)
Fiú ez! - mondta jóapám,
látom, erős, nagyon!
- Hadd bontom én,
és láthatod te is,
mindjárt hagyom -
és kibontott Jóanyám,
azon a szépséges,
májusi hajnalon,
(a gólya messze járt
akkor már nagyon,
a napsugár meg pajkos
táncot járt
a régi ablakon…)
Nos hát, a titkot
neked - hisz ígértem -
most rögtön el is árulom,
hiszen kíváncsi vagy már,
a titokra, tudom,
hogy vajon mit hozott a gólya
azon a régi, fényes
májusi hajnalon.
Akkor,
azon a régi,
májusi hajnalon
- huszonkilencedike volt,
talán jól tudom…
- tudod, amikor a gólya

kopogott azon a réges-régi
kopott ablakon -
hát én feküdtem
azon a kibontott,
hófehér csomagon!
Jóapám kisfiúra várt,
azon a május végi
fényes hajnalon,
és hangosan sírt,
hiszen kisleány
feküdt a kibontott,
fehér csomagon.
Azóta minden évben
tőle megtudom,
hogy az a réges-régi
nap az én napom,
amikor kisfiú helyett
a gólya
kisleányt dobott be
az ablakon.
(a titkomat most tényleg
neked, de csakis neked
elárulom:
május huszonkilencedike
a születésnapom,
ha jól tudom)

2008.

Békamese

(majdnem) igaz mese

Mirának

 

Képzeld, kincsem, nálad jártam

egyik nap a héten,

szomorúan üldögéltem

éppen az erkélyen,

s rád gondoltam: milyen kár, hogy

most nélküled nézem,

ahogy a kis nádi rigó

versenyt száll a széllel…

 

Alig a kis asztalkádról

a port letöröltem,

el sem hiszed, hogy mi történt,

majdnem hanyatt estem…!

A napernyő hosszú rúdján

üldögélt egy béka, -

zöld volt, mint a fán a levél -

egy kis levelibéka!

 

Apró, sötét pontszemével

bánatosan nézett,

ijedtemben sikítottam

- mit kérsz? Tán ebédet?

Kiszaladt a nagypapa

a rettentő sikolyra,

jót nevetett, csendre intett,

s lencsevégre kapta!

 

(A nagypapa mindentudó,

olvas nappal, éjjel,

csak a reggelit cseréli

össze az ebéddel,

és az inget, meg a zoknit

hagyja szanaszéjjel -

el ne áruld a titkunkat -

kicsit feledékeny!

Mindhiába szólítgatom

vacsorához este,

szórakozott, s egyre morog,

mint egy öreg medve:

nem is értem, miért vagy most

haragos és zsémbes?

Korán reggel aludni hívsz,

s este adsz ebédet…?

Ilyenkor a nagymaminak

elszáll a haragja,

és a papát nagy titokban

mindig kikacagja!)

 

No, de hogy a történetet

végül befejezzem,

egyre vártuk, hogy a béka

hűs vihart jelezzen.

- Ez egy ritka béka-fajta,

időjós! - suttogta

izgatottan a nagypapa -

s mint egy sztárt, fotózta.

 

Ám ez a kis zöld leveli

hamis béka-fajta,

meg sem brekkent, egyre csak

a bús legyeket falta.

A vihar meg vígan tombolt,

hullt a jég, a zápor,

béka úrfi feje fölött

napernyő volt, sátor!

 

Így történt a béka-eset

a nyári viharban,

s a különös látogatót

aludni kint hagytam.

Elmaradt a simogatás,

elmaradt a csók is,

elaludt a hamis béka,

a papa, meg én is.

 

Másnap, ahogy felébredtem,

s az erkélyre mentem,

elámultam: ilyen csodát!

Csupa fény volt minden!

Azt gondoltam, álmodom,

vagy hőguta kerülget,

szólt a papa: csukd be a szád,

nyitva felejtetted…!

 

De a fényes csillogásra

elámult ám ő is,

kiesett a kezéből a

fényképezőgép is!

Bevallotta tévedését,

(bár ez ritka nála)

s örült, hogy nem főztem végül

békát vacsorára.

 

Békamesém végét most már

bárki kitalálja,

remélem, hogy te is tudod

- ha nem, járj utána!

(Elküldöm a fényképet is,

ki nem hiszi, lássa:

békakirály járt itt éjjel  

- álmában is fején volt

 

az arany koronája!)

 2009.

 

Oldal: Mirának - versek még (gyerekZetek)
Csillagfiú (Gősi Zoltán emlékére) - © 2008 - 2024 - lelekhangok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat